0419_Az a baj a lepkékkel... - atoszphotography

Az a baj a lepkékkel...

Az a baj a lepkékkel, hogy picik, kényesek és válogatósak! Nem repülnek hidegben, nem repülnek akármikor, nem repülnek szépben se esőben... Egyszóval akkor repülnek, amikor kedvük tartja, nem pedig akkor, amikor meg akarja őket figyelni az ember! Felháborítónak tartom! A kis vakarcsok kaptak még egy esélyt tőlem (mert egy újabbat mindenki megérdemel), és eljátszották, nem éltek vele!

A múltkori teljes kudarc után a kis lepkésző csipet-csapat úgy döntött, újra megpróbálja megkeresni a tarkaszövőt, és hozzávettek a listához még két típust (az egyik a T-betűs - igen, ez a neve -, a másikat elfelejtettem :D). Szóval a lényeg, hogy a három főre zsugorodott társaság (Gábornak ezúton is jobbulást kívánok) belevágott egy újabb fergeteges kalandba a Kis-Kárpátok hegyvonulatában.

Sokat tanakodtunk (illetve ők, a srácok, mert én itt csak vendég vagyok), hogy melyik nap ejtsük meg a túrát. Eredetileg a szerda volt a kiszemelt, de aztán érkeztek vészjósló előrejelzések az időjárás terén. Estére beborul, esni fog és jön a rossz idő, a szél meg a zombi apokalipszis. Így aztán amilyen sebesen csak lehetett, átszerveztük a kirándulást (nekem az, a srácoknak szakmázás) keddre, mondván akkor majd csudaszép időnk lesz! Reggel negyed nyolckor - igen, ezek a lepkék is korán kelnek, ne is kérdezd! - tejköd borította a várost. Én vártam a telefonhívást, hogy visszalövik a rajtot, elnapoljuk az egészet. De nem! Mert amit nem tudtam az az, hogy a lepkész (még mindig nem tudom, létezik-e ilyen szó, esküszöm utánanézek) az bizony roppant mód optimista ember! "Ez csak a reggeli pára" - hangzott a válasz, amit beszálltam a kocsiba. "Oké, legyen" gondoltam magamban, mert egy kicsit átragadt rám is az optimizmus. Végül aztán elértük Szenc városát, és mintha egy másik világba hajtottunk volna be, eltűnt a köd, kisütött a nap. Remek!

Ez így volt egészen egy "Baba" nevű hegyig (nem tudom, ez a megnevezés hány százalékban hivatalos), ami tulajdonképpen elválasztotta a Keleti-Kárpátokat a Délitől. Mindegy is, a lényeg, hogy a kiszemelt úti cél a domb túloldalán volt. Amikor a kocsi átbukkant a hegytetőn, az időjárás megint változott és jött a borult, hideg, nyirkos idő. Amikor elértük az első helyszínt (a múltkori vizsgálódási helyek egyikét), ki se szálltunk a kocsiból, mert láttuk, reménytelen a helyzet és csak nyakig sárosak és vizesek lennénk. Nem gázoltunk be, inkább tovább haladtunk egy csodaszép helyre. Elindultunk felfelé a hegyen, egészen a kilátóig, ahol köd és pára fogadott. Nem tudom, említettem-e már, de a lepke nem repül ilyen időben. Még csak nem is mutatkozik...

Hegynek felfele aztán úgy tűnt, mégiscsak ránk mosolyog a szerencse (és a tavaszi napocska), mert kivirult az ég és szemmel láthatóan éledezni kezdett a természet. Épp amikor már meg akartam halni az "egy kis erdei túrában", a társak úgy döntöttek (hála az égieknek), hogy megfordulunk, nem megyünk tovább. Felmerült bennem a kérdés, hogy ha nem megyünk végig, akkor eddig miért másztunk fel, de nem tettem fel további buta kérdéseket, inkább bölcsen hallgattam. Elvégre az Everestet se egy nekifutásra másszák meg, nem igaz? Ami ezután következett, az maga volt a csoda (ez akár egy hatásvadász cím is lehetne egy fizetős facebook oldalhoz, de nem az)! Szembejött HÁROM EGÉSZ lepke. Jó, nem egyszerre, hanem kis kihagyásokkal, ráadásul ugyan azon a területen, szóval elképzelhető, hogy az csak egy példány volt, de kit érdekel?! Lepke, három, ráadásul az a fajta (tudjátok, a T-betűs, amiről azt hittem, hogy T-vel kezdődik a latin neve és a fiúk nem bírják megjegyezni, ezért hívják így egymásközt), amelyiket épp kerestek. Pozitívum, hogy sikerült bizonyítani e faj létezését a kiszemelt helyen. Negatívum, hogy a lepke igen pici és röptében az életben soha nem fogom lefotózni az egyébként tarka tavaszi erdőben, ráadásul a kutatók sem tudták tüzetesebben megvizsgálni őket (mennyire szép a szárnyuk, mennyire kopottak, mikor kelhettek ki, mikor repülnek, merre lehetnek a nőstények - látjátok, hogy tanulok?!). De azért élménynek nem volt rossz, ráadásul már láttunk lepkét is, hármat, fejenként egyet ha úgy tetszik.

Igaz fotó nem készült a lepkékről, szóval a Lepkeles II. album se tartalmaz sokat belőlük, de azért én láttam nünükét, csigát, tücsköt, bogarat, tájat... szóval én megvagyok, csak azt sajnálom, hogy a fiúk nem tudták végezni a "munkájukat". Egy biztos, ezután tuti nem visznek magukkal sehová, mert kettőből kettő elég rossz arány a sikertelen túrákat tekintve! :D

A teljes galéria

Kicsit más: ígértem képeket a hétvégi Slovakiaringről, persze ezek jönnek is (a pénteki és szombati adag már fönn is van), csak hát az történt, hogy megszaladt a kezem, és készült vagy 800 kép (csak szombaton), meg újabb 300 vasárnap. Úgyhogy időbe telik, de érkeznek, jönnek. Jövő hétre egy őszinte kis vallomással készülök, valamivel, amit ki kell írnom magamból. Figyeljétek a facebook oldalam és persze lessétek majd az új blogbejegyzést is :)

Powered by SmugMug Log In