0621_Egy nap munkája - 1. rész - atoszphotography

Egy nap munkája - 1. rész

Jöjjön az első része a múlt héten beígért többfelvonásos darabnak! Ahogy azt már félig-meddig magam is beharangoztam és láthattatok képeket a facebookon is, múlt héten egy igen rangos eseményen volt szerencsém részt venni. Hivatalos fotósként ott lehettem a TCES 24H szlovákiai futamán. Az első epizódban kicsit összegzem nektek a gondolataimat ezzel kapcsolatban, és megpróbálom átadni azt a feelinget, amit odakinn tapasztaltam :)

Mi is az a TCES (Touring Car Endurance Series) és mitől olyan különleges ez a futam? Nos, a 24H Series egy nemzetközi sorozat, amely, mint azt a neve is mutatja, 24 (de legalábbis 12) órás futamokat, úgynevezett endurance (vagyis hosszútávú) futamokat szervez. Idén először látogatott el a sorozat ide a Slovakia Ringre, méghozzá a TC (vagyis az utcai kocsikból átalakított) gépekkel. Az, hogy mitől ennyire érdekes maga a verseny, nos, szerintem ezt még azoknak sem kell nagyon taglalnom, akik soha nem láttak még egyetlen autóversenyt sem. Egy teljes napon keresztül nyúzzák versenytempóban a technikát, aminek a teljes távot ki kell bírnia! Az ember és a technika ádáz küzdelme ez az idővel! Ráadásul a végkimenetel sem volt gyenge! De ezt majd a végén...

Ami az élményt illetni, nos számomra új volt minden, eddig ugyanis még sosem vettem részt ilyen hosszú futamon sem fotósként, sem nézőként soha. A felkészülési időszakban elhatároztam, hogy amennyi időt csak lehet, szeretnék kinn tölteni a pályán. Többé-kevésbé ez úgy hiszem sikerült is (leszámítva azt a pár órát, amit itthon kellett töltenem "egyéb" munkaköri elfoglaltságaim miatt). Már a keddi edzésekre is kilátogattam, hogy kicsit átérezzem az egész esemény hangulatát (arról nem is beszélve, hogy ez is része már az egész programnak). Érdemes volt, mert sikerült elkapnom pár különleges pillanatot. Például az orrom előtt tört ki az egyik BMW hátsó kereke, micsoda mázli (mármint nekem, nem a csapatnak :D)!

Szintén az előkészületi szakaszhoz tartozott, hogy készítettem fejben egy listát (úgynevezett shot listet), ami tartalmazta, hogy mikor hol leszek, azaz melyik kifutásnál - szabadedzés, időmérő, éjszakai edzés, futam első nap, éjjel, második nap - milyen képeket szeretnék készíteni. Ez persze a helyszínen némiképp változott, mert hát ember tervez..., de azért nagy segítséget nyújtott abban, hogy tudjam, minden képpel elkészültem, amit elterveztem előzetesen. Ráadásul, mivel a pályán rengeteget kehet gyalogolni, az sem utolsó szempont, hogy ha egyszer elindulok egy irányba, akkor arrafelé már ne kelljen még egyszer elballagnom, csak mert valami kimaradt (egy beállítás, egy helyszín vagy egy kép). Nagy könnyebbség egyébként, hogy a sprint futamokkal ellentétben itt nem 25-30 perced van, hanem gyakorlatilag feloszthatod az idődet két esti és két nappali szekcióra.

Fotós szempontból egy kicsit másként képzeltem el ezt az egész helyzetet. Azt gondoltam, hogy majd jól elbeszélgetek a többiekkel, szakmázunk egy kicsit és megosszuk egymással a nézeteinket. Ehelyett belecseppentem egy hiénafalkába, akik azt nézték, mikor és hogyan tudják kiszúrni a másik szemét az állványukkal. Na jó, talán kicsit túloztam, ennyire nem volt rossz a szituáció. De a feszültség és a versenyhelyzet végig érezhető volt a levegőben, és nem csak a pályán zajló körözés miatt. Folyton egymást lestük fél szemmel, hogy ki hova áll és onnan milyen fotókat készül lőni. Ezzel egyébként még nem is lett volna gondom, kifejezetten inspiráló volt. Sajnos volt egyfajta negatív része is az egésznek. Voltak ugyanis "a fotósok", akiket szemmel láthatóan egyáltalán nem érdekelt maga a futam. Ők csak beültek a bérelt kisbuszukba (holott világosan elmondták, hogy nem szabad gépjárművel behajtani a szervizutakra - a disznók megint egyenlőbbek voltak), ellátogattak kb. fél óra alatt néhány kiszemelt helyszínre, leszúrták az állványt és elkészítették a "kötelező képeket", amiket aztán elküldhettek a megrendelőiknek. Ezután visszaültek az említett buszba és visszatértek a sokcsillagos, légkondis hotelbe, hogy elfogyasszák a "jól megérdemelt" ebédjüket. Nem voltak ott este, nem láttam másik fotóst egy csomó akciónál, előzésnél és kicsúszásnál sem. Persze nem lehet ott mindenhol az ember egy időben, ez fizikai képtelenség, de azért eléggé feltűnőek voltunk a világító sárga mellényekben... ahhoz mindenképp, hogy észrevegyem, egy ilyen mellényt sem látok a környéken az idő nagy részében. Tisztelet a kivételnek (főként az egyszerű hobbifotósoknak, akik a lelküket kidolgozták), voltak akik kinn álltak vagy amikor épp pihentek, akkor a médiaközpontban másolták át a képeiket. Nekem ez a hozzáállás sokkal szimpatikusabb, mint az előbb leírt.

Amin meglepődtem, az a versenykocsik tempója és a nyüzsgés mértéke a boxutcában. Külön koreográfiája van egy kiállásnak, már-már művészi szintű ritmusjáték az egész. Ehhez kellett nekem is alkalmazkodni, megtanulni, mikor hova szabad és kell állni ahhoz, hogy még épp meglegyen a jó kép de azért ne üttessem el magam. Viccesen hangzik (így hangosan felolvasva még nekem is), a veszély azonban valós. Egy rossz mozdulat, egy elvétett helyezkedés, és máris kész a baj! Amikor az ember a szeméhez emeli a gépet, kicsit bezárul a látóköre. Elkezdesz koncentrálni a képre, a kompozícióra, a beállításokra és az időzítésre. Épp csak ezalatt elszáguldhat melletted egy másik kocsi, és ha nem figyelsz, épp kitáncolhatsz elé a gyors sávba. Útban lehetsz egy szerelőnek vagy csapattagnak, akik nem kérdeznek, hanem lőnek (értsd: nem fog csúnyán nézni rád, egyszerűen csak odébb tessékel vagy feltaszít - vérmérséklettől függően). Vagy az is elképzelhető, hogy maga az induló kocsi fog elütni, amit épp fotózol! Motorsport is dangerous - ott áll minden papíron és jegyen, de azért nem kell keresni a bajt. Néhány alapszabályt betartva - nem állsz a kocsi elé vagy mellé a kifelé vezető út síkjába; ha meghallod a sűrített levegő "pisszenését" (akkorát szól a füledbe, mint egy atomrobbanás), azonnal elkapod a gépet a szemed elől, mert indul a kocsi és észnél kell lenni; ha leálltál a gyors sáv határára, onnan már nem tolatsz hátra és egyáltalán semmilyen mozdulatot nem végzel fényképezőgéppel az arcod előtt - nem történhet baj. Pár óra után hozzászokik az ember. Persze, mint a sportfotózásnál minden alkalommal és helyzetben elmondható, nem árt ismerni az adott sportágat, itt sem árt, ha az ember látott már autóversenyt és némileg képben van, épp mit szerelnek a kocsin.

Összességében elmondhatom, hogy sokkal fárasztóbb volt a három nap, mint előre gondoltam. Nagy kihívást jelentett, de úgy érzem, kiálltam a próbát! :) Ráadásul a verseny is hatalmas izgalmakat hozott egészen a végéig, hiszen az utolsó 20 percben történt változás az élen! Laikusoknak mondom, ez endurance futamon óriási szó, az utolsó órákra rend szerint már több kör különbség van a kocsik között. Bár aki látta az idei Le Mans utolsó öt percét... az most csak legyint egyet :D

Pár apró bökkenőt leszámítva, ami a HELYI szervezők hanyagsága miatt történt (merthogy holland részről remek munkát végeztek a srácok), remekül éreztem magam. Ezúton is szeretném megköszönni a segítséget Natasha Mark kisasszonynak, aki a 24H Series kommunikációs vezetője (nem biztos, hogy ez a pontos titulusa), és egyben egy végtelenül aranyos hölgy, aki még a 25. órában is mosolyogva válaszolt az idióta kérdéseinkre. Rengeteg fotót - 2629-et (kettőezerhatszázhuszonkilencet nagylevegő) - sikerült készítenem, ami hatalmas mennyiség! Sajnos más egyéb fotózások miatt nem sikerült még elvégeznem az utómunkálatokat az összesen, pedig eredetileg ma szerettem volna megmutatni a galériát. Ehelyett kiválasztottam párat, amiket itt láthattok a blog közben, hogy ne legyen olyan száraz az írás :D Jövő héten viszont már érkezik az összes fotó, ráadásul néhányról konkrétabban is mesélek majd!

Powered by SmugMug Log In